Múlt pénteken lezárult a futsal NB I alapszakasza. Mint ismert, klubunk vezetősége az idény elején a felsőházba jutást tűzte ki célul, amit elértünk azzal, hogy az ötödik helyen végeztünk.

Számok mentén összegezzük, hogyan is jutottunk idáig!

Az előző idényben a 8. helyen fejeztük be az alapszakaszt, most 17 ponttal többet gyűjtöttünk és öttel több győzelemnek örülhettünk. Érdekesség, hogy a gólarányunk majdnem pontosan a fordítottja a korábbinak: a 63-92-es mutatót 93-62-re javítottuk.

A Haladás után (108) mi jegyeztük a legtöbb gólt és öt gárda kapott kevesebbet, a +31-es gólkülönbség a negyedik legjobb a mezőnyben.

Nyolc gól volt a legtöbb, amit egy meccsen elértünk, ezt 18 napon belül kétszer is végrehajtottuk a Nyírbátor és az Magyar Futsal Akadémia ellen. Csupán egy mérkőzésen nem szereztünk legalább két gólt, igaz, azon egyet sem – ez volt a Kecskemét elleni zárómeccsünk (2–0).

A rendkívüli eredményességben nagy szerepe volt Gregorynak, aki 25 találattal gólkirály lett, eggyel előzte meg a Haladás klasszisát, Dróth Zoltánt.

Házi góllövőlista. 25 gólos: Gregory. 19 gólos: Maneca. 15 gólos: Öreglaki Norbert. 8 gólos: Dávid Richárd. 6 gólos: Kovács Róbert. 4 gólos: Kovács Erik, Szabó Lajos. 3 gólos: Lakatos László. 2 gólos: Kovács Ádám, Kovács Gergő. 1 gólos: Krajnyák Zsolt, Urr Dániel.

A Magyar Futsal Akadémia elleni meccsen nem kaptunk egy gólt sem, míg a PTE-PEAC (mindkét meccsen), a Maglód (mindkét meccsen), a Haladás (az első félévben), az Újpest (az első félévben) és a DEAC (a második félévben) csak egyszer talált be ellenünk.

Hatmeccses volt a leghosszabb veretlenségi sorozatunk, ennek során a PEAC-ot (1–7), az Aramist (5–4), a Nyírbátort (2–8), a Veszprémet (6–4), a DEAC-ot (5–1) és a Magyar Futsal Akadémiát (8–3) vertük meg. A legrosszabb szériánk hárommeccses volt, amikor 11 napon belül a Berettyóújfalutól, a Haladástól és a Kecskeméttől is 6–3-ra kaptunk ki.

A folytatásban lesz lehetőségünk visszavágni ezeknek a gárdáknak, ugyanis a legjobb hat csapat még kétszer-kétszer találkozik egymással. Csapatunk az ötödik helyről kezdi a rájátszást, innen kellene beverekedni magunkat a legjobb négybe, hogy éremért játszhassunk. A további programot még nem ismerjük, a rájátszás sorsolását kedden tartják.