
Fantasztikus publikum kísérte el együttesünket, amit az egész csapat nevében köszönünk!
Fantasztikus publikum kísérte el együttesünket, amit az egész csapat nevében köszönünk!
Fájó vereség után Berettyóújfaluban kezdünk erőltetett menetbe.
A győzelem is benne volt a pakliban, ám végül a döntetlennek sem örülhettünk Kecskeméten.
Két hét szünet után a kettő ponttal előrébb álló Kecskemét ellen folytatjuk a felsőházi rájátszást.
Az egyéni teljesítmények mellett büszkék lehetünk a csapatunk produkciójára is.
A Haladás elleni győztes mérkőzésünk előtt vezetőedzőnket köszöntöttük.
Végig mi irányítottunk a Haladás ellen, majd a második félidőben a gólcsap is kinyílt.
Emlékezetes újpesti győzelem után hazai pályán is a három pont megszerzése a célunk.
Az NB I-ben negyedszer győztünk 3–2-re és az élvonalban ez volt a 9. mérkőzésünk, amit egy góllal nyertünk meg.
A duplázó Öreglaki Norbert négy másodperccel a vége előtt szerezte meg a győztes gólunkat!