Egy kupamérkőzés és a gálameccs után hétfőn már a bajnokságban folytatjuk szereplésünket. Rendkívül fontos hetek következnek, sőt, innentől nem nagyon fér bele hiba, ha minél jobb pozícióban akarjuk befejezni az alapszakaszt.

– Decemberben hamar végeztünk a mérkőzésekkel, a játékosoknak volt idejük kipihenni magukat – beszélt Lovas Norbert vezetőedzőnk a mögöttünk hagyott egy hónapról. – December középétől egyéni program alapján készültek a folytatásra. Majdnem mindenkinél akadtak erőnléti problémák, látjuk, min kell fejleszteni, az edzések is ennek függvényében telnek. Igyekeztünk visszahozni a játékosokat a megfelelő állapotba. Január harmadikán kezdtük a csapatedzéseket, azután már a következő hétfőn elkezdődött számunkra a 2024-es év. A kupában hoztuk a kötelezőt, a szakmai stábbal tisztában voltunk azzal, mit várhatunk a játékosoktól, annál még kicsit többet is láttunk. Tudunk mire építkezni! A gálameccs elérte a célját, megtöltöttük a Continental Arénát, amit jó érzés volt a kispadon is végig nézni, illetve a fiúktól is pozitív visszajelzést kaptam.

Hétfőn 18.30-tól az utolsó előtti Maglódot fogadjuk. Október közepén találkoztunk már az újonccal, akkor 7–1-re nyertünk idegenben.

– A kötelező mindig a legnehezebb, ha azzá tesszük. Arra hívtuk fel a figyelmet már a kupameccsen is, hogy koncentráljunk a helyzetkihasználásra, vegyük elő a korábban is mutatott pozitív tulajdonságokat, elvégre rendkívül sok gólt szerzetünk idáig. A Maglód új edzővel érkezik, hasonló kerettel jön, mint az első meccsünkön. Oda kell figyelünk, hogy ne legyen probléma – szögezte le a tréner.

Az alapszakasz hajráját a negyedik helyről kezdjük meg. Szeretnénk minél jobb pozícióban kezdeni a rájátszást, emiatt minden pont számít. Az utolsó négy fordulóban a Maglóddal, az Újpesttel, a Berettyóújfaluval és a Kecskeméttel találkozunk.