Nincs más út, mint előre!
Ebben a szellemben várhattuk az NB I felsőházi rájátszásának folytatását. Közhelynek tűnik, de itt már valóban minden pont létfontosságú, így nem tehettük meg, hogy hazai pályán hibázzunk a közvetlen rivális Haladás ellen.
Az eltiltott Kovács Róbertre és a sérült Rafinhára nem számíthatott ünnepelt vezetőedzőnk, Lovas Norbert (erről később bővebben írunk), igaz, a szombathelyiek is tartalékos kerettel érkeztek.
A várakozásoknak megfelelően már a mérkőzés elejétől mi kezdeményeztünk többet. A válogatott kapusának, Alasztics Marcellnek a negyedik percben kellett először védenie, de volt, hogy csak magunkat okolhattuk az elpuskázott helyzetért. A nyomás aztán a hetedik percben góllá érett, Maneca gyönyörű csel után kilőtte a kapu bal oldalát (1–0).
Rögtön utána Petró Martin védett két másodpercen belül kétszer, hogy aztán a nehéz perceket lezárva mi kontrázzunk gyönyörűen, csakhogy eltotojáztuk ezt a helyzetet is. Szépen építgettük a támadásainkat, ám nem jött az újabb gól, ami azért volt veszélyes, mert olykor szükség volt Petró közbeavatkozására – mindezek mellett a vendégek kapusának volt több feladata.
A 16. perc sikeresen blokkoltuk egy hatméteres szabadrúgást, válaszul Maneca révén megszereztük a második találatunkat (2–0).
A szünetig mi jártunk közelebb az újabb gólhoz, a második félidőt viszont a Haladás kezdte rendkívül lelkesen. Két perc után stabilizáltuk a helyzetet, s lényegében el is döntöttük a meccset. Előbb a magasból lehulló labdát Öreglaki Norbert szedte össze és szolgálta ki Dávid Richárdot, aki bevette a kaput (3–0), majd néhány másodperccel később Gregory pofozott be egy kipattanót (4–0).
Petró megmutatta, hogy nem csak védésekben jó: kapusunk indítását a rendkívül aktív Szabó Lajos szelídítette meg, megjátszotta a kapu elé berobbanó Harmati Tamást, aki közelről nem hibázott (5–0). Ezt követően sajnos azonnal hibáztunk hátul, majd picivel később megint nem koncentráltunk megfelelően (5–2).
Szerencsére időben összeszedtük magunkat, Maneca fantasztikus csellel lépett el bal szélen, Alasztics az ő lövését hárította, ám a lába alatt átcsúszott a labda, amit Gregory passzolt be az üres kapuba (6–2). Ezzel még nem volt vége! Sorra szálltak be saját nevelésű fiataljaink, akik közül Urr Dániel gólt is szerzett, miután Vatamaniuc-Bartha Dávid tűpontos passzát a helyére pofozta a hosszú oldali kapufánál (7–2).
Ezzel megelőztük a Haladást, valamint zárkóztunk a dobogós helyen álló csapatokhoz!
NB I, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 4. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Haladás VSE 7–2 (2–0)
Continental Aréna, 854 néző, v.: Czene-Joó, Balla (Vigh).
Nyíregyháza: Petró – Szabó, Maneca, Gragory, Dávid. Csere: Bazsányi, Gagyi, Mondok, Öreglaki, Urr, Harmati, Rafinha, Vatamaniuc-Bartha, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Haladás: Alasztics – Kovács M., Vincze, Körmendy, Varga. Csere: Gyimesi, Homlok, Kovácsics, Nagy, Novák, Dobos. Vezetőedző: Sziffer András.
Gól: Maneca (7., 16.), Dávid (23.), Gregory (23., 31.), Harmati (28.), Urr (36.), illetve Nagy (28., 30.).