Felemás érzésekkel utazhattunk pénteken Berettyóújfaluba, ugyanis a bronzcsata első két mérkőzését megnyertük, ám a harmadik összecsapáson Maneca eltiltás miatt nem léphetett pályára, így a sérült Kovács Róberttel együtt már két alapemberére nem számíthatott Lovas Norbert vezetőedző.

Ezúttal Petró Martin kapott lehetőséget a kapuban, aki az első öt percben többször is védett, de a ziccerbe kerülő támadó lábáról is lelopta a labdát. Nem volt azért ennyire egyoldalú a játék, a nagyon aktív Gregory vezetésével mi is mentünk előre. A hatodik percben szép kontrát vittünk végig, ám Krajnyák Zsolt kísérlete kicsivel mellé ment, a másik oldalon viszont másodpercekkel később gólt kaptunk.

Rákapcsoltunk ezután, ha nem is domináltunk, de nyomtunk az egyenlítésért. Gyönyörű akció végén Kovács Ádám közelről lőtt a lécre, Gregory pedig háromnegyed pályáról átemelte a kapust, de ő is a lécet találta el.

Nagyon hamar kiharcoltuk az öt szabálytalanságot, ám nem mentünk vele semmire, mert onnantól minden kontaktot néma síp kísért, vagy a hazaiak jöhettek szabadrúgással… Ilyen szempontból az utolsó perc volt a legbosszantóbb, hiszen büntető helyett az ellenfél kapta meg a labdát és öt másodperccel a vége előtt újabb gólt szerzett.

A második játékrész sem kezdődött jól, lemaradtunk Rábl Jánosról, aki háromgólossá növelte a különbséget. Csapatunkat jellemzi, hogy ekkor sem adtuk fel, aminek meglett az eredménye, a 26. percben gyönyörű akciót fejezett be Szabó Lajos, ami visszahozta a reményt (3–1)!

Mindent megtettünk a zárkózásért, Mezei Dávid kétszer is nagyot védett. A 30. percben aztán lényegében eldőlt a meccs. Miután Gregoryt felrúgták a félpályánál és a földön maradt, az MVFC emberelőnyben támadhatott, amit kihasznált (4–1). Brazilunk nem is folytatta a meccset.

A végére létszámban is fogytunk és elfáradtunk, azért még Szabótól futotta egy szép becsületgólra.

Vereség után az előny még mindig nálunk van, hétfőn lesz rá esélyünk, hogy hazai pályán lezárjuk a bronzpárharcot!

NB I, a harmadik helyért, 3. mérkőzés
MVFC Berettyóújfalu–A’Stúdió Futsal Nyíregyháza 7–2 (2–0)
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok, v.: Zimonyi, Kiss (Muhari).
Berettyóújfalu: Mezei – Rábl, Nagy K., Szabó P., Facundo. Csere: Sándor, Erdei Sz., Nagy I., Erdei K., Iszák, Magyari, Nagy D., Daróczi D., Duró. Vezetőedző: Trencsényi János.
Nyíregyháza: Petró – Szabó L., Öreglaki, Gregory, Dávid. Csere: Gagyi, Gyulai, Krajnyák, Urr, Lakatos, Kiss, Kovács Á., Haburcsák. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gól: Nagy K. (7.), Facundo (20.), Rábl (24., 30.), Iszák (33.), Erdei Sz. (36.), Duró (40.), illetve Szabó L. (26., 38.).