A múlt péntekihez hasonló bravúrban bíztunk hétfő este, amikor az volt a tét, hogy ellépünk-e az egyik fél harmadik sikeréig tartó bronzcsatában, esetleg a Berettyóújfalu kiegyenlít. Érezték szurkolóink is, hogy nagyot lehet lendíteni csapatunk szekerén, nézőcsúcsot döntöttünk, több mint ezren voltak kíváncsiak az eddigi legfontosabb első osztályú meccsünkre.

A találkozó kis ünnepséggel kezdődött, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere díjat adott át az NB I gólkirályának, Gregorynak, Hepp Tamás csapatvezető pedig mezzel köszönte meg a támogatást polgármester úrnak és főszponzorunknak, Tenkely Szabolcsnak.

Az első meccshez képest sokkal jobban és összeszedettebben kezdtünk, nem csak kevesebbet hibáztunk, mint múlt héten, de elöl is pontosak voltunk, egy szöglet után Dávid Richárd betalált (1–0) a harmadik percben!

Kovács Ádám is kísérletezett, a másik oldalon pedig Gagyi Sándor védett – jó iramban játszottak a felek.

A sokadik labdaszerzésünkkel Maneca indult meg, aki megjátszotta Szabó Lajost, ő kicselezte védőjét és a kapuba lőtt (2–0). Öreglaki Norbert is közel járt a gólhoz, de perdítése centikkel elkerülte a kaput.

Noha Rábl János lécen csattanó bombáján összerezzentünk, összességében pontatlanok voltak a vendégek és jól is védekeztünk négyen az öt ellen. A félidő utolsó öt percére rákapcsolt az MVFC, másodperceken belül kétszer is megzörrent a kapufánk. A 19. és a 20. perc fordulóját bánhattuk igazán, hiszen kapu előtti kavarodásban nem tudtuk a gólvonalon átpasszírozni a labdát, védekezésben viszont üresen hagytuk Nagy Kevint, aki nem hibázott középről. 2–1

A Mezei-Vill szinte végig öt a négyezett a második félidőben, ám ez nekünk is megadta a lehetőséget a kontrázásra. Egy ilyen végén Dávid picivel kapu mellé gurított. A cséká nem tudta kihasználni ezt a helyzetet, ám néhány perccel később kihagyhatatlan helyzetbe hozta Manecát, aki fél méterről gólt lőtt (3–1).

A felkínált sávokban érkező lövéseket Gagyi magabiztosan hárította, inkább az volt a kérdés, hogy lesz-e helyzetünk üres kapura. Gregory háromnegyed pályáról centiket tévedett, kapusunk felszabadítása pedig majdnem a helyére gurult, ám a nagyot futó Rábl még épp időben visszaért.

Pontrúgás után kapufáig is jutottunk a harmincadik perchez érve. Innentől nyomott a Berettyóújfalu, de minden nyíregyházi önfeláldozóan védekezett. A 36. percben végre megvolt a labda, Maneca higgadtan végigvezette azt a pályán és a tehetetlen Nagy Kevin felett a kapuba lőtte. Nem ez volt a vége, Dávid Ricsi is bevette még az üres kaput, beállítva ezzel az 5–1-es végeredményt!

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2–0-ra vezetünk! Folytatás pénteken, idegenben.

NB I, a harmadik helyért, 2. mérkőzés
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–MVFC Berettyóújfalu 5–1 (2–1)
Continental Aréna, v.: Juhász, Apkó (Róka).
Nyíregyháza: Gagyi – Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca. Csere: Petró, Szabó L., Krajnyák, Urr, Lakatos, Kiss, Kovács Á., Haburcsák. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Berettyóújfalu: Sándor – Rábl, Nagy K., Szabó P., Facundo. Csere: Mezei, Erdei Sz., Nagy I., Erdei K., Iszák, Magyari, Nagy D., Daróczi, Duró. Vezetőedző: Trencsényi János.
Gól: Dávid (3., 37.), Szabó L. (7.), Maneca (25., 36.), illetve Nagy K. (20.).