Hosszú menetelés után elérkezett az alapszakasz utolsó fordulója. Mint ismert, már korábban bebiztosítottuk részvételünket a felsőházi rájátszásban, az még azonban továbbra is kérdés, hogy azt milyen pozícióból kezdjük meg. Az újpesti döntetlen (2–2) és a Berettyóújfalu elleni vereség (2–6) után a második helyre már nem érhetünk oda, harmadikak még lehetünk, de ahhoz a mi csütörtöki győzelmünk mellett arra lenne szükség, hogy a Veszprém kikapjon a Maglód vendégeként.

Reálisan a negyedik hely elérhető, amit éppen az azt jelenleg birtokló Kecskemét otthonában szerezhetünk meg. A „hírös városiak” kettő ponttal állnak jobban, vagyis csak akkor előzünk, ha nyerünk, minden más eredmény esetén ötödikek maradunk.

A két csapat hasonlóan teljesít az idényben, a Kecskemétnek is volt egy hosszabb veretlenségi sorozata, a rangadókon felemás eredményeket ért el, míg a tabellán lejjebb elhelyezkedő együtteseket többnyire magabiztosan megverte. Legutóbb novemberben találkoztunk velük, akkor 6–3-ra kikaptunk Nyíregyházán.

– Az első számú célunk, hogy az erőnléti állapotunkat visszahozzuk a decemberi szintre – mondta el a csapatot irányító Lovas Norbert. – Már látjuk a jeleket, hogy javulunk ebben, ami a Berettyóújfalu ellen 25 percre volt elég, remélem, ezúttal már 30-32 percre kitoljuk. Utána az akarati tényezők, illetve a szerencse is számít, ha melózunk érte, akkor lehet keresnivalónk Kecskeméten.

– Az előző mérkőzésen voltak olyan ki nem kényszerített hibák, amiket nem illik elkövetni, bármilyen állapotban is legyen egy játékos – tette hozzá a tréner. – Az egyéni rossz döntéseket próbáltuk a héten kijavítani, illetve a helyzetkihasználáson is változtatnunk kell, mert adódtak szépszámú lehetőségeink, de sajnos csak két gólt szereztünk. Olyan érzésem van, mintha a bajnokságot újra kezdenénk, ugyanabba a szituációba keveredtünk, mint az elején, akkor kellett négy-öt meccs, hogy kilábaljunk belőle. Jó úton vagyunk, de nagyon sokat kell dolgozunk azért, hogy Kecskemétről akár csak egy pontot is elhozzunk.

NB I., 22. forduló
SG Kecskemét Futsal–A’Stúdió Futsal Nyíregyháza
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, csütörtök, 18.30