Egyesületünk számára nem ismeretlen jelenség, hogy nyáron olyan munkát kell elvégeznie, amivel felkészül a magasabb osztályú szereplésre. Két év alatt kettőt léptünk feljebb, így hamarosan lejátszhatjuk a klub történetének első NB I-es bajnoki mérkőzését. Addig azonban igen nagy munka vár a fiúkra, hiszen az élvonal egyik újoncaként óriási feladat lesz az évek óta legmagasabb szinten edződő tehetséges játékosokat, válogatott futsalosokat és légiósokat foglalkoztató csapatok ellen küzdeni.

Július 6-án kezdtük meg a felkészülést, a napi egy edzés mellé hamarosan csatlakoznak a felkészülési mérkőzések is. Jövő kedden a DEAC-hoz utazunk, három nappal később a Berettyóújfalut fogadjuk. Augusztus másodikán az U20-as együttesünkkel mérkőzünk, ötödikén pedig itthon tartjuk a főpróbát az Újpest ellen.

– Két hete edzünk, eddig az erőnlétszerzésé volt a főszerep, tehát futóedzések mellett az erősítésen volt a hangsúly – mondta el vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – A napokban kezdtük el a labdás edzéseket. A felkészülési meccsek jó visszajelzést adnak, mennyire sikerül az NB I-es ritmust felvenni. Az alapoktól kellett indulni, újra megértetni a főbb törvényszerűségeket. A védekezésre helyeztem eddig is a hangsúlyt, onnan lehet kontrázni, ami eddig is jellemző volt a csapatra. Egyénileg jó a keret, ezt csapattá kell formálni. Védekezésben is az a kulcs, hogy csapatszinten oldjuk meg a feladatunkat. Ha ezt sikerül megvalósítani, lesz keresnivalónk.

A játékoskeretben még biztosan lesznek változások, mert sérülés miatt Gyulai Józsefre hosszabb ideig nem számíthatunk, az ő pótlásán gondolkodnunk kell, illetve még két játékossal szeretnénk erősíteni.

Felhívjuk kedves szurkolóink figyelmét, hogy a felkészülési mérkőzéseket még zárt kapuk mögött játsszuk, nem kell azonban sokat várni az első bajnokira: augusztus 15-én a Veszprémet fogadjuk az NB I-es rajton. A sorsolás ezen a linken elérhető.

A hazai bajnoki- és kupamérkőzésekre érvényes bérletek (12 500 forint) augusztus 1-től megvásárolhatók hétköznaponként 8 és 16 óra között a Continental Aréna 150-es irodájában.