A futsal NB I-ben hétfőn kezdődik meg az új év, ami egyben az alapszakasz hajrájának kezdetét is jelenti. A csapatok még hat bajnokin lépnek pályára a rájátszás előtt, ám közel sem mindegy, melyik együttes, milyen pozícióban zárja az alapszakaszt. Erről itt írtunk bővebben.

A hatmeccses sorozatot a Rubeola vendégeként kezdjük meg. Igen közeli emlékeink vannak ellenfelünkről, hiszen a legutóbbi összecsapásunkat is a Rubival játszottuk: az egy hónapja rendezett Magyar Kupa-mérkőzést 8–0-ra megnyertük. Ahhoz hasonló teljesítményt kell nyújtanunk hétfőn is.

– Felméréssel kezdődött az év, megnéztük, milyen fizikai állapotban vannak a játékosok – mondta el vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – A munkát mindenki elvégezte a kiadott edzésterv alapján, emiatt bizakodó vagyok. Motiváltnak tűnik a társaság és jó edzésmunka jellemzi a csapatot. Picit rövid az idő az első meccsig, de ha odafigyelünk, nem lesz probléma hétfőn, ellenkező esetben nehézzé válhat a feladat. Azzal lennék elégedett, ha megismételnénk a kupameccsen mutatott játékot.

NB I, 17. FORDULÓ
Rubeola FC – A’Studió Futsal Nyíregyháza
Veresegyház, hétfő, 20.30