Történetünk eddigi legsikeresebb szezonja után mi mással, mint ünnepléssel indult az idénybeli első hazai összecsapásunk, ám ezúttal már nem a bronzérmet ünnepeltük, hanem Gregory gólkirályi címét. Brazil játékosunk díjátadója megadta az alaphangot a szurkolóknak és együttesünk is jól kezdett a címvédő Haladás ellen.

Az első percek kiegyenlített játékot hoztak, sőt, talán picivel még többet is volt nálunk a labda. A szombathelyiek hét-nyolc perc elteltével átvették az irányítást, de lelkesek és lendületesek maradtunk, ha védekezésben elcsúsztunk, Gagyi Sándor védett.

Akadtak helyzeteink, amik után foghattuk a fejünket, centiken múlt például, hogy a három az egyre vezetett kontránk utolsó átadásából nem lett gólpassz. A 14. percben aztán már jogosan örülhettünk: Öreglaki Norbert nagyon szemfülesen labdát szerzett, remek passzt adott Kovács Róbertnek, aki ki is használta a lehetőséget és a kapuba lőtt! 1–0

Szinte rögtön utána Gagyi két nagyot is védett a gólvonalon, ám picivel később már ő sem segíthetett, Vas Ádám távoli lövése beakadt. 1–1

A félidő hajrájában Alasztics Marcellt is megdolgoztattuk, de az állás már nem változott.

A vendégek agresszívabban kezdték a második játékrészt, kapusunk védett kellemetlen lövést és ziccerben is lelopta Sipos lábáról a labdát. A Haladás nyomása végül góllá érett, majd a 28. percben újabbá, ám utóbbinál magunkat hibáztathattuk, miután egy oldalrúgás-variációt nem védekeztünk le (1–3).

Azonnal öt a négybe álltunk be, ám ezzel leginkább csak az idő telt, kevés jó helyzetbe kerültünk. A hajrában aztán végzetesen belehibáztunk: labdát szerzett ellenfelünk, Petterson az üres kapuba gurított. 1–4

Noha abszolút meccsben voltunk, a Haladás pontosabban játszott, így győzelemmel távozott Nyíregyházáról.

NB I, 2. forduló
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–Haladás VSE 1–4 (1–1)
Continental Aréna, v.: Tamási, Balla (Apkó).
Nyíregyháza: Gagyi – Rafinha, Gregory, Dávid, Maneca. Csere: Petró, Gyulai, Szabó, Öreglaki, Kovács R., Urr, Harmati, Fridrich, Kiss. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Haladás: Alasztics – Hajmási, Sipos, Petterson, Cassemiro. Csere: Gyimesi, Kovács M., Knizs, Dróth, Körmendy, Vatamaniuc-Bartha, Hadházi, Vas, Rutai. Vezetőedző: Felipe Conde.
Gól: Kovács R. (14.), illetve Vas (15.), Hadházi (25.), Vatamaniuc-Bartha (28.), Petterson (38.).