Még szeptember közepéig sem értünk el, pénteken már a hatodik bajnoki mérkőzésünket játsszuk. Még jobban szemlélteti, milyen sűrű a program, ha úgy fogalmazunk, hogy kilenc napon belül a harmadik összecsapásunk következik.

A Magyar Futsal Akadémia elleni találkozó előtt tekintsünk vissza az eheti első meccsünkre, amin 2–2-es döntetlent játszottunk Berettyóújfaluban!

– Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen a Berettyóújfalu vészkapussal játszotta le az egész mérkőzést, ami nagyon magas szintű koncentrációt igényelt tőlünk védekezésben – értékelt vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – Ezt közel tökéletesen oldottuk meg, egy gólt kaptunk belőle, de voltak helyzeteink is. Gratulálok a játékosoknak, mert jó teljesítményt nyújtottak!

Azonnal el kellett kezdenünk készülni a következő mérkőzésre, mivel pénteken három ponttal szeretnénk gazdagodni. Leendő ellenfelünk, a Magyar Futsal Akadémia négy vereség után az előző fordulóban szerezte meg első sikerét a Nyírbátor 3–2-es legyőzésével. A fővárosiak idáig tíz gólt szereztek és 25-öt kaptak, ami a második legtöbb az NB I-ben.

– Miután megszerezték az első győzelmüket, bizonyára kellő önbizalommal érkeznek – tette hozzá a mester. – Nekünk kell irányítani a mérkőzést, újfent fontos lesz, hogy az első két-három helyzetünkből megszerezzük az első találatot, ami mindig felszakítja a gátat. Fiatal csapattal találkozunk, amely képes veszélyes kontrákat vezetni. Ezekre mindenképpen oda kell figyelnünk, hogy itthon tartsuk a három pontot.

A mérkőzésre online is megvásárolhatóak jegyek az alábbi oldalon: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/130878

NB I., 6. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Magyar Futsal Akadémia
Péntek, 18.00, Continental Aréna