Alig ért véget a 2024–25-ös szezon, máris kezdődik a következő – legalábbis, ami a felkészülést illeti.

A játékosok egy hónap pihenőt kaptak, az elmúlt napokban viszont már a Heimné Szabó Annamária erőnléti edző által összeállított terv szerint elkezdték az egyéni edzést, míg a csapatfoglalkozások hétfőn indulnak.

– Felmérésekkel és orvosi vizsgálattal kezdünk hétfő délelőtt, délután pedig már a Continental Arénában edzünk – vázolta fel a programot Lovas Norbert vezetőedző. – Az első héten napi két edzésen vesznek részt a játékosok, utána picit csökkentjük az edzésszámot. Nagyon kevés időnk van, de megteszünk mindent, hogy a lehető legjobb erőnléti állapotban és frissen várjuk a bajnoki rajtot, mert fontos lesz a jó start.

A nevezés pénteken lezárult, várhatóan hamarosan elkészül a sorsolás is. A tervek szerint az augusztus 8-11. közötti napokban indul az új szezon.