Újabb emlékezetes szezonon vagyunk túl, hiszen a Berettyóújfalu felett aratott három győzelemmel megszereztünk, és ezzel „megvédtük” bronzérmünket az NB I-ben. Voltak az idény során hullámhegyek és hullámvölgyek, végül kiegyenesedett minden és pozitívan tekinthetünk vissza a mögöttünk hagyott hónapokra. Dávid Richárddal készítettük el a szezon hajrájának értékelését.

– Hosszú menetelés végére értünk egy szépen csillogó bronzéremmel. Hogy vagy most, hogy lekerült rólad a teher?

– Fáradt vagyok, de jól érzem maga. Egyszerre vagyok boldog és szomorú. Boldog amiatt, mert a tavalyi harmadik helyezést sikerült megismételnünk, viszont csalódott is, mert több volt ebben a szezonban. Sajnos saját magunk hibái, illetve önmagunkon kívüli hibák miatt úgy alakult, hogy nem értünk el még nagyobb eredményt, de az alapvető célunkat megvalósítottuk.

– Szezon közben kellett módosítani a kitűzött célon?

– Új célt nem kellett megfogalmaznunk. A szezon elején azt tűztük ki, hogy minimum a harmadik helyen végezzünk, ráadás volt, hogy finálét játsszunk a kupában, ami sajnos nem sikerült. A bajnokságban „kötelességünk” volt a harmadik hely megszerzése, kisebb módosítások lehettek csupán, amikor felcsillant a remény a döntőre, gondolok itt a Haladás nehéz anyagi helyzetére, vagy egy-egy forduló alakulására. Ezzel kapcsolatban nem volt irreális elvárásunk, de nyilván szerettünk volna minél előrébb végezni.

– A Veszprém elleni hazai mérkőzéstől kezdve olyan mentalitásban és fókuszáltan játszottunk, mintha döntőben szerepelnénk. Mi változott meg abban az időszakban?

– Mivel a rájátszásban kevés mérkőzés van, szinte mindegyik döntővel ér fel. Hogy a Veszprém elleni meccs miért alakult olyan jól,  jó kérdés. Ezt nem csak a mi szemszögünkből kell vizsgálni, ők jó sorozatból éreztek, talán elhitték, hogy a bab is hús és veretlenül nyerik meg a kupát, valamint a bajnokságot. Örülök, hogy sikerült győznünk, mint ahogy annak is, hogy azon a mérkőzésen visszaköszöntek az edzésen és az öltözőben megbeszéltek. Sikerült az eltervezett és begyakorolt taktikai elemeket a pályára vinnünk. Ezen túl talán azért kerültünk remek formába, mert mindenki érezte, hogy közeleg a bajnokság vége és fókuszáltunk a lehető legjobb pozíció megszerzésére.

– A bronzcsata előtt egyszer sem vertük meg a Berettyóújfalut, holott a mérkőzések képe alapján azonos erősségűnek tűnt a két gárda. Ezek után milyen szellemben vártátok a párharcot?

– Mind a négy meccs után azt éreztem, hogy nem hittünk el bizonyos plusz dolgokat, amik meglétének még nagyobb jelentősége lesz majd a helyosztókon. Emiatt játszottunk „csak” a harmadik helyért: ha a bajnokság során megvan a plusz motiváció, valamint az egyéni képességeket még jobban kihasználjuk, akkor fényesebb éremért küzdhettünk volna. Ebből is tanulnunk kell! Ha kiegyensúlyozottak vagyunk, koncentrálunk és mindenki a saját tudásának legalább nyolcvan százalékát nyújtja, akkor nagyobb célokat lehet elérni. Ezt nagyon jól megmutatta a bronzcsata rövid időn belül lejátszott három meccse.

– Volt olyan momentum a párharc során, ami azt mondatta veled: innentől csakis mi nyerhetjük meg a bronzérmet!?

– Már az első mérkőzést megelőző napon is úgy éreztem, hogy meg kell szereznünk. Fönn akartuk tartani, hogy mi vagyunk az ország harmadik legjobb csapata. Mindegyik mérkőzésen volt fordulópont, amikből rendre mi jöttünk ki jól, de egyébként sem éreztem, hogy a Berettyóújfalu közel kerülhet hozzánk. Olyan taktikai elemekre és speciális szituációkra készültünk fel, amik kimondottan ezt a célt szolgálták. Tudtuk, miben kell erősebbnek lennünk és mely helyzetek dönthetik el a meccseket.

– Térjünk még ki a legutolsó percre! Benned és a társaidban is olyan érzelmi kavalkád dúlt, mint a lelátón ülőkben?

– Az egész mérkőzésen azt éreztem mindenkin, hogy le akarja tudni a párharcot, legyen meg a meccs, szerezzük meg a bronzérmet és jöjjön a szabadság! Az utolsó percet kibővíteném háromra, mert már akkor is emberhátrányban játszottunk. Fáradtak voltunk, de mindenki ment előre dacból, hiszen a szezonban annyi munkát, plusz edzést és futást tettünk bele, valamint olyan sok negatívumot éltünk át, amit a javunkra tudtunk fordítani. Tudtuk, ha mindent kiteszünk a pályára, megszerezzük a győzelmet! Negyvennégy másodperccel a vége előtt Nagy Imi eltörte a lövését, abba Martin beleért, de ami a jó meccseinken kifelé pattant, most bement. Úgy voltunk vele, hogy nincs gond, jó a döntetlen is, ha úgy alakul, de ezután csak mi támadtunk, domináltuk a hajrát és négy másodperccel a vége előtt büntetőhöz jutottunk. Sok olyan mérkőzés volt az idény során, amikor ilyen szituációkat nem ítéltek meg nekünk, most befújták és Gregory hatméteresével megnyertük a mérkőzést. A játékvezetéshez köthetek még egy gondolatot: gyakori volt a szezonban, hogy a külső körülményekre koncentráltunk, ami nem szült jót, az utolsó hónapra viszont mindenki megtanulta, hogy csak saját magunkkal kell foglalkoznunk és azzal eredményesek lehetünk!