A történelem ismétli önmagát. A kérdés, hogy mekkora mértékben.

A tavalyihoz hasonlóan a Berettyóújfaluval kerültünk össze az NB I bronzcsatájában, ezúttal is idegenben kezdtünk, és idén sem a legjobb előjelekkel várhattuk a párharcot, hiszen míg egy éve épp az MVFC elleni nagy különbségű vereség után vártuk az éremről döntő összecsapásokat, most úgy futottunk neki annak, hogy az idényben egyszer sem győztük el a Hajdú-Bihar vármegyeieket.

Kiegyenlített játékkal indult a találkozó. Az első lövés a miénk volt, az este első nagyobb védését viszont a kapuba visszakerült Gagyi Sándor mutatta be. A 6. percben eltotojáztunk egy három egy elleni akciót, ettől a momentumtól kezdve minimálisan mi irányítottunk, de inkább az volt a jellemző, hogy mindkét gárda arra törekedett, ne hozza nagy helyzetbe a másikat.

Kísérletezett Gregory, Maneca, Öreglaki Norbert és Kovács Róbert is, ám egyikük sem járt sikerrel. A következő nagy helyzetünkre a 14. percig kellett várni, ekkor megint csak túlpasszoltunk egy emberelőnyös szituációt, amiből tökéletesen fordultak le a hazaiak és büntettek (1–0).

Váratlanul jött a gól, de nem csüggedtünk. A félidő hajrájához közeledve egyre inkább beszorítottuk ellenfelünket, s 14.8 másodperccel a vége előtt Maneca közelről kiegyenlített (1–1).

Rendkívül összeszedetten kezdtük meg a második játékrészt. Az NB I gólkirálya ismét megvillant, sorra hagyta le a védőit, mígnem lövésig jutott és bevette a jobb alsót (1–2).

Innentől a hazaiakon volt a nyomás. A 27. percben Gagyi másodperceken belül négyszer találkozott a labdával, de egyszerűen áthatolhatatlan volt!

A félidő második feléhez érve egyre több labdát szereztünk meg már a félpályán, majd a perceken át tartó zavarodottságot leküzdve az MVFC fokozta a nyomást, megpróbálkozott az öt a néggyel is, de továbbra is pontatlanul játszott.

Három perccel a vége előtt Gregory üres kapus lövése még centikkel mellé ment, 19 másodperccel később viszont Rafinha már nem hibázott, sőt, Dávid Richárd is betalált a saját térfeléről (1–4).

Az első mérkőzésen azonnal elvettük a Berettyóújfalu pályaelőnyét, de nem dőlhetünk még hátra, további két meccset kell megnyernünk ahhoz, hogy megszerezzük a bronzérmet.

Köszönjük a helyszíni szurkolást! Folytatás hétfőn, Nyíregyházán! Töltsük meg a Continental Arénát!

NB I, A HARMADIK HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
MVFC Berettyóújfalu – A’Studió Futsal Nyíregyháza 1–4 (1–1)
Berettyóújfalu, v.: Juhász, Apkó (Kondákor).
Berettyóújfalu: Mezei – Nagy I., Rábl, Nagy K., Ramics. Csere: Sándor, Mező, Fridrich, Szalmás, Iszák, Magyari, Nagy D., Nagy R., Szabó P., Vezetőedző: Turzó József.
Nyíregyháza: Gagyi – Maneca, Rafinha, Gregory, Dávid. Csere: Bazsányi, Petró, Mondok, Szabó L., Öreglaki, Kovács, Urr, Harmati, Vatamaniuc-Bartha. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gól: Nagy K. (14.), illetve Maneca (20., 24.), Rafinha (38.), Dávid (40.).