Elérkezett az idény legfontosabb időszaka!
Hétfőn még a rájátszás utolsó meccsét játszottuk a Kecskeméttel, az azóta eltelt napokban viszont már százszázalékosan a Berettyóújfalu elleni bronzcsatára fókuszálunk.
– A Kecskemét elleni mérkőzésből levontuk a pozitív tapasztalatot, kiemeltük, mikből szereztünk gólokat, valamint a hibákat is megbeszéltük – mondta el vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – Tiszta fejjel mehetünk bele a bronzcsatába. Jó a hangulat, motiváltak a játékosok, mindenki egy célért küzd!
Az MVFC-vel négyszer találkoztunk az idényben, az alapszakaszban 2–2-es és 1–1-es döntetlent értünk el, a rájátszásban 3–1-re és 4–2-re kikaptunk. Noha egyszer sem győztük le riválisunkat, a játék képe alapján azonos játékerőt képvisel a két csapat.
– Valóban közel azonos a két csapat ereje, ám én hiszek abban, hogy ha mindenki odateszi magát és maximálisan koncentrál, akkor jobbak vagyunk, de ezt be kell bizonyítanunk a pályán – tette hozzá a mester. – Megbeszéltük a mérkőzéseken elkövetett hibákat. Ki-ki meccs lesz a pénteki is, megteszünk mindent a győzelemért. Bízom abban, hogy a formaidőzítésünk jól sikerült és megszerezzük a bronzérmet.
A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, vagyis mindenképpen meccset kell nyernünk idegenben is. Lovas Norbert hozzátette, csak az számít, hogy megnyerjünk három mérkőzést, mindegy, mikor!
Bízunk benne, hogy az elmúlt alkalmakhoz hasonlóan pénteken is sok szurkolónk elkísér minket Berettyóújfaluba és közösen nagy sikert érünk el!
NB I, A HARMADIK HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
MVFC Berettyóújfalu – A’Studió Futsal Nyíregyháza
Péntek, 18.30, Berettyóújfalu