Egymást követő két bajnoki győzelem után az volt a célunk hétfő este, hogy Szombathelyen szerezzünk újabb három pontot, amivel megőrizhetjük esélyünket arra, hogy harmadik helyen zárjuk a rájátszást. Jól tudta mindenki, hogy ezt csak felkészült, koncentrált játékkal érhetjük el, hiszen a Haladás a téli keretváltozása óta is szerzett már meglepetést.

A kapuban ezúttal Gagyi Sándor kapott lehetőséget és az elmúlt hetekben megszokott kezdőhöz képest a Halitól érkezett Vatamaniuc-Bartha Dávid is bekerült az első sorba.

Lovas Norbert azt kérte csapatától, hogy az első tíz percre figyeljen oda és már ott alapozza meg a győzelmet. Ha utóbbi akkor még nem is sikerült, a 12. percben megszereztük a vezetést, ami megnyugtatta a gárdát. Előbb Maneca passzát Rafinha lőtte az üres kapuba, majd a „kölcsönkenyér visszajárt”, nem sokkal később fordított szereposztásban szereztünk találatot, amivel a góllövőlistát vezető 9-esünk erősítette meg helyét az élen.

A java még hátra volt! Maneca ugyanebből az összjátékból beköszönt a 32. percben, majd még kétszer így tett Szabó Lajos, valamint Gregory passzából is (0–5).

A kapuban Gagyinak volt egy-két ügyes közbeavatkozása, de a mérkőzést alapvetően uraltuk, még úgy is, hogy sok helyzetünk volt, amit nem használtunk ki.

A hazaiak nagyot küzdöttek és rendkívül sportszerűen játszottak, sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!

NB I, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ
Haladás VSE – A’Studió Futsal Nyíregyháza 0–5 (0–2)
Szombathely, v.: Wittner, Kubicsek (Góbi).
Haladás: Gyimesi – Hajmási, Nagy, Körmendy, Vidák. Csere: Győrfy, Kovácsics, Vincze, Novák, Sodics, Dobos. Vezetőedző: Sziffer András.
Nyíregyháza: Gagyi – Maneca, Gregory, Vatamaniuc-Bartha, Dávid. Csere: Bazsányi, Petró, Mondok, Szabó, Öreglaki, Kovács, Urr, Rafinha, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gól: Rafinha (12.), Maneca (14., 32., 38., 38.).