Az új év beköszönte egyben a futsal NB I alapszakasz hajrájának kezdetét is jelenti. A teljes mezőnynek hat fordulója maradt arra, hogy minél jobb pozíciót biztosítson magának a rájátszásra.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is hat-hat együttest felvonultató felsőházi, illetve alsóházi rájátszással folytatódik a bajnokság az alapszakaszt követően. A csapatok az alapszakaszban elért helyezésük alapján visznek tovább pontokat. Az első helyezett 7 ponttal indul, a második 5 ponttal, a harmadik néggyel és így tovább… Az alsóházban ugyanilyen pontozás lesz érvényben.

Jelenleg a tabella harmadik helyét foglaljuk el, 11 pont a lemaradásunk az éllovas Haladástól, a második Kecskemét viszont csak két ponttal áll jobban. Hozzá kell tenni, mögöttünk is nagy a tülekedés, a hetedik Nyírbátort 6, a nyolcadik Aramist 7 egységgel előzzük meg, vagyis a biztos felsőházas részvételért is küzdenünk kell még.

A hátralévő bajnoki meccseinken sorrendben a Rubeolával (idegenben), az Aramisszal (otthon), a Nyírbátorral (i), a Veszprémmel (o), a TFSE-vel (o) és a DEAC-cal (i) találkozunk.

Fontos újra megjegyezni, hogy a minél sikeresebb folytatás érdekében a lehető legjobb pozíció megszerzése a cél az alapszakasz utolsó hat fordulójában!