Egymást követő két győztes rangadó után hétfő este (18.30) hazai pályán játsszuk az idei utolsó bajnoki mérkőzésünket. Bajnokit tekintve igen, mérkőzést tekintve még nem ez az utolsó meccsünk idén, ugyanis a Magyar Futsal Akadémia elleni NB I-es összecsapás után csütörtökön a Rubeola vendégeként a Magyar Kupában is pályára lépünk még.

Kiemelten fontos, hogy fejben ne kezdjük meg hamarabb a téli szünetet, vagyis ezen a két találkozón is maximálisan koncentráljunk, ezzel stabilizáljuk pozíciónkat a bajnokság élmezőnyében, majd bejussunk a kupa legjobb nyolc csapata közé!

– Fontos megtartani azt a koncentrációt, ami mostanában jellemez minket – szögezte le vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – Szükség van az önbizalomra, de az nem csaphat át túlzott elbizakodottságba, nem felejthetik el a játékosok, hogy sokat dolgoztak ezekért az eredményekért, és ha nem figyelnek oda, becsúszhatnak hibák. Emellett mozgósítanunk kell az év végi tartalékokat, hiszen sok meccs van a lábakban, jól jön majd a pihenő mindenkinek.

Következő ellenfelünk, a Magyar Futsal Akadémia kilencedik helyen áll, de könnyen lehetne a jelenlegi 13-nál több pontja is, mivel az elmúlt hetekben szoros vereséget szenvedtek a Nyírbátortól (5–7), az Aramistól (4–3) és a Kecskeméttől is (2–1), de szeptemberben mi is csak 3–2-re győztük le a fővárosiakat.

– Veszélyes csapat, amit az is jól mutat, hogy megverte az Újpestet (7–3) – tette hozzá a mester. – Idegenben rendre ki-ki meccset játszunk az MFA-val és általában hazai pályán születik nagyobb különbség a javunkra. Inkább a budapesti mérkőzésből kell kiindulni, ha nem játszunk elég gyorsan és nem az igazi a helyzetkihasználásunk, akkor nehéz lehet a mérkőzés, ellenkező esetben itthon tarthatjuk a három pontot.

A találkozóra elővételben is vásárolhatóak jegyek az alábbi oldalon: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/95869

NB I, 16. FORDULÓ
A’Stúdió Futal Nyíregyháza – Magyar Futsal Akadémia
Hétfő, 18.30, Continental Aréna