Csapatunk kiváló formába lendült az elmúlt időszakban, ráadásul úgy nyert zsinórban hat mérkőzést, hogy abból négyet idegenben játszott. Hétfőn végre újra a Continental Arénában láthatjuk a mieinket egy szomszédvári rangadón, a DEAC ellen.

A debreceniek ebben az idényben csak a TFSE-t és a Rubeolát verték meg, ikszeltek a Berettyóújfaluval, valamint a Nyírbátorral, így 8 ponttal a kilencedik helyen állnak.

Ennek ellenére sem vár ránk könnyű feladat, hiszen ellenfelünk kerete kiváló játékosokból áll.

– A hétfői, TFSE elleni mérkőzés előtt is voltak problémáink, ezek sokasodtak, mivel egy vírusos fertőzés megy át a csapaton, rengetegen küzdenek kisebb-nagyobb problémával. Reméljük, mindenki hadra fogható lesz – árulta el vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – A problémák nélkül sem lenne egyszerű a hétfői meccs, mert a DEAC is veszélyes csapat, szoros meccseket játszik. Nem szeretnénk, ha a győztes széria most szakadna meg. Itthon akarjuk tartani a három pontot, ehhez magasabb szintű koncentráció kell, mint amit Budapesten mutattunk. Megbeszéltük a legutóbbi mérkőzésen vétett hibákat és javítjuk azokat, de a helyzetkihasználásunk is lehet jobb, mert több gólt is rúghattunk volna az előző fordulóban.

Ez lesz az alapszakasz első körének utolsó fordulója, azt követően már pénteken megkezdődik a „visszavágó szakasz”.

– A héten újra elkezdődik a nehéz sorozat, folyamatosan élcsapatokkal találkozunk. A betegségek és sérülések megnehezítik a dolgunkat, így is azt mondhatom, hogy felkészültebben várjuk a következő heteket, mint amilyen formában voltunk az első négy meccs előtt. Szerezhetünk kellemes meglepetéseket. Sokat dolgoznak a játékosok azért, hogy elérjük a célunkat és minél jobb pozícióból várhassuk majd a rájátszást – tette hozzá a tréner.

A mérkőzésre az alábbi linken online is megvásárolhatóak a jegyek: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/92014

A helyszínen egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyit a jegypénztár.

NB I, 11. FORDULÓ
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–DEAC
Hétfő, 18.30, Continental Aréna