Mint azt korábban megírtuk, csapatunk gyengébb szezonkezdés után négymeccses győzelmi sorozatot épített, ami reményeink szerint a válogatott szünet után tovább nyúlik. Az első négy fordulóban nem csak az eredmények, de a játék sem stimmelt, azóta viszont egyre jobb formában futsalozunk, sorrendben 3–2-es, 12–1-es, 5–1-es és legutóbb 9–1-es sikert arattunk.

A csapattal együtt Maneca teljesítménye is rengeteget javult az elmúlt hetekben – őt kérdeztük a javuló forma okairól.

– Megváltozott a saját és a játékostársaim gondolkodási módja – kezdte a brazil center. – Arra kényszerítettek minket, amiken keresztülmentünk, hogy sokkal többet dolgozzunk a soron következő győzelem érdekében. Tudtuk, hogy elég erős csapatunk van, viszont mindent meg kell tennünk és közösen keményen kell dolgoznunk azért, hogy elérjük a céljainkat, amelyekre mi magunk vágyunk és a vezetőség is kitűzött elénk.

– Győzelmeink közül az MFA elleni mérkőzés volt a legjelentősebb, mert három vesztes meccs után szükségünk volt egy sikerre ahhoz, hogy visszatérjünk és visszakapjuk azt az önbizalmat, ami aztán segített a többi győzelemben is. Így most teljes önbizalommal folytathatjuk a szezont – tette hozzá.

Maneca zsinórban negyedszer lőtt gólt és a nyírbátori volt a negyedik triplája nyíregyházi pályafutása során, a négyből három a szeptember 12-e óta tartó időszakban jött össze. A 27 éves játékos ezzel a góllövőlista élére ugrott az ugyancsak tíz találatos Dróth Zoltánnal együtt.

– Megpróbáltam megcáfolni azokat a negatív gondolatokat, amelyek a teljesítményemről elhangzottak – beszélt arról, minek köszönhető, hogy kimagasló teljesítményt nyújt az utóbbi időben. – Elkezdtem többet tenni a cél érdekében. Duplán annyit dolgoztam és edzettem azért, hogy bebizonyítsam, mire is vagyok képes. Tudom, hogy a családomtól és szeretteimtől távol vagyok, ezért mindig, amikor isten lehetőséget ad arra, hogy azt tegyem, amit szeretek, megpróbálok jobbat nyújtani. Mindig erre törekszem és mindent megteszek azért, hogy minden egyes mérkőzéssel jobb és jobb legyek.

Rövid szünet után október 11-én Veszprémben folytatjuk a bajnokságot, majd sűrű program vár ránk, hiszen december 2-ig további hét bajnoki meccset játszunk le. Szeretnénk még ebben a naptári évben feljebb kapaszkodni a tabellán!

– Nagy eredményeket várok ettől a szezontól! Tisztában vagyok a csapatunk valódi erejével, szeretnék mind a bajnokság, mind a kupa döntőjéig eljutni. Szeretném folytatni a csapattal a megkezdett munkát és alázattal dolgozni azért, hogy a korábbinál is nagyobb sikereket érhessünk el – zárta szavait Maneca.