Az elmúlt három forduló azt mutatta, hogy elkaptuk a fonalat! Mint ismert, a Magyar Futsal Akadémia ellen még nehezen szereztük meg a létfontosságú győzelmet, azóta viszont 12–1-re kiütöttük a Rubeolát, míg múlt pénteken az Aramis vendégeként diadalmaskodtunk 5–1-re.

– Jó mérkőzést játszottunk Budaörsön, voltak nagyon jó periódusaink, amikor a mi akaratunk érvényesült – értékelte még az előző mérkőzést Lovas Norbert vezetőedzőnk. – Taktikailag fegyelmezettek voltunk, a játékosok betartották, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Az első félidőben még egy buta hibából gólt kaptunk, aztán már csak mi találtunk be, így szép sikert arattunk. Jót tett a csapatnak ez a győzelem.

Három siker után az a feladatunk, hogy a pénteken, a Nyírbátor ellen nyújtsuk tovább a veretlenségi sorozatot. Nem lesz egyszerű dolgunk, ha csak a győzelmekből indulunk ki, akkor a két legjobb formában lévő csapat találkozik. Vármegyei riválisunk három vereséggel indított, azóta viszont négyszer nyert, s volt köztük bravúr is.

– Nekik is nehéz sorsolásuk volt, majd ők is elkapták a fonalat – tette hozzá a mester. – Legutóbb hatalmas sikert étek el Veszprémben, ami biztosan jót tett az önbizalmuknak, hiszen nagyon nehéz ott nyerni. Előtte az Aramist is legyűrték gólgazdag meccsen. Mindkét csapat jó formában van. Kíváncsian várom, hogy állunk hozzá a mérkőzéshez, de nagyon bizakodó vagyok. A csapat már megtapasztalta, milyen a pokolban és milyen a mennyben lenni, most jó lenne kitolni ezt a győzelmi szériát. Az alapszakasz első köréből még négy forduló van hátra, minél több pontot kellene szereznünk ezekből. „Hatpontos meccs” vár ránk, ha megnyernénk, megelőznénk a Nyírbátort és ragadnánk az élmezőnyhöz. Mindig parázs hangulatú vármegyei rangadót vívunk velük. Remélem, itthon tartjuk a három pontot, mindent megteszünk ezért! Várjuk szurkolóinkat a mérkőzésre!

A találkozóra online is megvásárolhatóak a jegyek az alábbi linken: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/89870

A Continental Arénában mérkőzésnapon egy órával kezdés előtt, vagyis 17.30-kor nyit a jegypénztár.

NB I, 8. FORDULÓ
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza – B-Kerép Nyírbátori SC
Péntek, 18.30, Continental Aréna