A Rubeola elleni gólzáporos győzelem arra engedett következtetni, hogy kilábaltunk a gödörből, ám tudtuk, ezt csak akkor jelenthetjük ki, ha a nehezebbnek tűnő, Aramis elleni összecsapást is behúzzuk.

Lovas Norbert ismét változtatott a sorokon, a húzás pedig bevált, stabilan indítottuk az összecsapást. Hozzá kell tenni, hogy Szabó Lajos első percben jegyzett kapufáján túl sokáig nem alakítottunk ki ordító helyzetet, de legalább a mi kapunk előtt sem kellett izgulnunk.

Míg az előbb említett szituációnál nem volt szerencséje válogatott játékosunknak, a 10. percben már gólnak örülhetett, amihez szerencse helyett a szemfülességére volt szükség: Dávid Richárd passza után váratlanul bevette a kaput!

Egyre magabiztosabbá váltunk, aminek a 16. percben újra meglett az eredménye, akkor Kovács Róbert talált a kapuba, azonban csak rövid időre nyugodhattunk meg, egy perccel később ugyanis hatoson belüli szabálytalanságért büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit ki is használtak (1–2).

Fordulás után Gagyi Sándor védett egy ziccert, azt leszámítva jól védekeztünk és élesek maradtunk elöl is! A 26. percben Laló összeszedett egy levágódó labdát és habozás nélkül a hálóba lőtt, nem sokkal később Harmati Tamás büntette meg, hogy egyedül hagyták őt egy újabb rögzített játékszituációnál, majd ugyancsak oldalberúgást követően Maneca is nagy gólt lőtt!

A hajrában megőriztük a különbséget, sőt, talán még mi voltunk közelebb az újabb találathoz.

Kiváló teljesítménnyel megszereztük a harmadik győzelmünket zsinórban!

NB I, 7. FORDULÓ
Aramis SE–A’Stúdió Futsal Nyíregyháza 1–5 (1–2)
Budaörs, v.: Wittner, Karsai (Blum).
Aramis: Molnár – Komáromi, Szeghy, Bognár, Büki. Csere: Soós, Klacsák, Papp, Vattamány, Gellérfi, Pintér, Szücs, Lévai, Bogdán. Vezetőedző: Nagy Roland.
Nyíregyháza: Gagyi – Szabó, Öreglaki, Kovács R., Dávid. Csere: Petró, Mondok, Gyulai, Maneca, Urr, Harmati, Rafinha, Gregory, Fridrich. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gól: Bognár (17., büntetőből), illetve Szabó (10., 26.), Kovács (16.), Harmati (29.), Maneca (31.).