Egy döntetlen és három vereség után létfontosságú győzelemre hajtottunk csütörtök este Budapesten. Legutóbb hétfőn léptünk pályára, akkor csalódást keltő eredményt értünk el az Újpest ellen, így nagy kérdés volt, hogy három nappal később képesek leszünk-e felállni a padlóról.

A szorult helyzetben Lovas Norbert váratlant húzott, megvariálta a sorokat. Domináltuk is az első két blokkot, előbb Szabó Lajos kapufáig jutott, majd góllá is érett a játékban mutatott fölényünk: Rafinha egyérintőből pörgetett Maneca elé, aki átvette a labdát és gyönyörűen kilőtte a hosszú felsőt (0–1). Nehéz megállapítani, hogy a párját ritkító átadás után pontosabb, vagy erősebb volt-e a lövés!

A folytatásban is nálunk maradt a labda, ám idővel meddővé vált a fölényünk, ami kapkodáshoz vezetett, ki nem kényszerített hibákat vétettünk – felsejlett az eddigi rossz szereplés…

Nagyon jókor jött a Rafinha-Maneca koprodukció második fejezete (0–2), ám amikor már megnyugodtunk volna, végzetes passzt követtünk el hátul, s bár Petró Martin előbb nagyot védett, az ide-oda flipperező labda hazai támadóhoz került, aki közelről kihasználta a helyzetét (1–2).

A második félidő elején megint magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de ismét gólt kaptunk. Megint a semmiből, és a szezonban már sokadszor szögletfigurából…

Kettő kettőről elindult a hullámvasút, kapkodás és idegeskedés volt jellemző a meccsre. Több nagy helyzetet kidolgoztunk és kihagytunk, Rafa a lécet is eltalálta, a másik oldalon pedig a jól teljesítő Petrónak kellett megvillannia olykor.

A hajrához közeledve újra domináltunk, ami szerencsére megint meghozta a gólt, a 37. percben harmadszor is Rafinha és Maneca összjátékából született találat (2–3). A végig lelkes MFA ezt követően öt a négyre váltott, amit ügyesen levédekeztük, s bár üres kapuba nem sikerült betalálnunk, a három gól elég volt ahhoz, hogy végre három pontnak örülhessünk.

Ezúttal sincs sok pihenőidő két mérkőzés között, hiszen jövő hétfőn a Rubeolát fogadjuk, de legalább most már pozitívabban készülhetünk a folytatásra!

NB I, 5. FORDULÓ
Magyar Futsal Akadémia – A’Stúdió Futsal Nyíregyháza 2–3 (1–2)
Budapest, v.: Kovács G., Fehérvári (Topálszki).
MFA: Nyerges – Lőrincz, Módly M., Fábián, Módly D., Csere: Tóth, Papp, Nguyen, Véghelyi, Boznánszky, Tarpai, Bokor, Szabó D., Szabó B. Vezetőedző: Boznánszky Gábor.
Nyíregyháza: Petró – Szabó L., Öreglaki, Harmati, Dávid. Csere: Gagyi, Mondok, Gyulai, Maneca, Kovács R., Urr, Rafinha, Gregory, Fridrich. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gól: Fábián (19.), Lőrincz (25.), illetve Maneca (6., 17., 37.).