• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
KÖZÖNSÉGCSALOGATÓ JÁTÉKKAL MENETELNÉNK A SZEZONBAN Futsal
2024 augusztus 08.

KÖZÖNSÉGCSALOGATÓ JÁTÉKKAL MENETELNÉNK A SZEZONBAN

Az utolsó simításokat végezzük a bajnoki rajt előtt, hiszen augusztus 12-én lejátsszuk első tétmeccsünket a Berettyóújfalu vend

Az utolsó simításokat végezzük. Csütörtökön megtartottuk a szokásos, szezonindító sajtótájékoztatónkat.

Bővebben
KEZDŐDIK A BÉRLETÁRUSÍTÁS Futsal
2024 augusztus 07.

KEZDŐDIK A BÉRLETÁRUSÍTÁS

Az NB I-ben megszerzett bronzérmünkkel klubunk történetének eddigi legsikeresebb szezonján vagyunk túl – reméljük, szurkolóink i

Hétfőtől megvásárolhatóak a bérletek a következő idényre: felnőtt, diák/nyugdíjas és kombinált bérletet kínálunk.

Bővebben
„MEGMUTATNÁNK, HOGY NEM VÉLETLEN VOLT A HARMADIK HELY” Futsal
2024 augusztus 06.

„MEGMUTATNÁNK, HOGY NEM VÉLETLEN VOLT A HARMADIK HELY”

Csapatunk a felkészülés utolsó napjaihoz ért. A játékosok fárasztó heteken vannak túl, megannyi edzés mellett három meccset ját

A Kassa ellen négy gólt szerző Szabó Lajos motiváltan várja a Berettyóújfalu elleni bajnoki rajtot.

Bővebben
KASSÁN ARATOTT GYŐZELEMMEL HANGOLTUNK A BAJNOKI RAJTRA Futsal
2024 augusztus 02.

KASSÁN ARATOTT GYŐZELEMMEL HANGOLTUNK A BAJNOKI RAJTRA

Péntek este a szlovákiai ezüstérmes Podpor Pohyb Kosice ellen tartottuk meg a bajnoki főpróbát. A kassai együttessel tavaly Nyíregy

Két gyors hazai gólt még az első félidőben fordítás követett, majd a második játékrészben is betaláltunk négyszer.

Bővebben
„A JÁTÉKOSOK JÓ MUNKÁT VÉGEZTEK, EGYRE JOBB ÁLLAPOTBAN VANNAK” Futsal
2024 augusztus 01.

„A JÁTÉKOSOK JÓ MUNKÁT VÉGEZTEK, EGYRE JOBB ÁLLAPOTBAN VANNAK”

Nagyjából másfél hét van hátra a Berettyóújfalu elleni bajnoki rajtig. Játékosaink egyre jobb formában várják a kezdést, errő

Pénteken megtartjuk a bajnokság főpróbáját, augusztus 12-én pedig már tétmeccset játszunk.

Bővebben
BOMBAIGAZOLÁSSAL TELJES A JÁTÉKOSKERETÜNK Futsal
2024 július 25.

BOMBAIGAZOLÁSSAL TELJES A JÁTÉKOSKERETÜNK

Múlt héten három játékos utazott el Brazíliából azért, hogy megkezdje a felkészülést csapatunkkal. Nem történt adminisztráci

„Azt akarom, hogy bajnoki címért és Magyar Kupa-győzelemért játszhassunk” – fogalmazott Rafinha.

Bővebben
FRIDRICH DÁVID NYÍREGYHÁZÁN FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT Futsal
2024 július 24.

FRIDRICH DÁVID NYÍREGYHÁZÁN FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT

Örömmel jelentjük be, hogy újabb, válogatott tapasztalattal rendelkező játékost szerződtettünk! Fridrich Dávid a 2010-es évek k

„Azért fogunk dolgozni minden egyes nap, hogy mindkét sorozatban minél fényesebb éremért játszhassunk!”

Bővebben
HARMATI TAMÁS NYÍREGYHÁZÁN FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT Futsal
2024 július 23.

HARMATI TAMÁS NYÍREGYHÁZÁN FOLYTATJA PÁLYAFUTÁSÁT

Örömmel jelentjük be, hogy klubunk szerződést kötött Harmati Tamással! Tamás tíz éven át volt a Berettyóújfalu játékosa, a k

„Olyan csapatnál szerettem volna játszani, ahol adott a fejlődési lehetőség” – mondta el új játékosunk.

Bővebben
TEHETSÉGEINKKEL TELJES A MARADÓK SORA Futsal
2024 július 18.

TEHETSÉGEINKKEL TELJES A MARADÓK SORA

Az elmúlt napokban egymás után jelentettük be, hogy az előző idény bronzérmes csapatából kik maradnak az A’Stúdiónál. Ez a so

Urr Dániel, Gyulai József és Kiss Zalán is megküzdhet azért, hogy minél több lehetőséget kapjon.

Bővebben
GREGORY IS NYÍREGYHÁZÁN MARAD Futsal
2024 július 17.

GREGORY IS NYÍREGYHÁZÁN MARAD

Nem tudunk kifogyni a jó hírekből! A kedden bejelentett Maneca idén sem marad egyedül, ugyanis honfitársa, az NB I gólkirálya, Grego

„Mindent megteszek, hogy megfeleljek az elvárásoknak és elérjük a kitűzött célunkat!”

Bővebben
MANECA IS NYÍREGYHÁZÁN MARAD Futsal
2024 július 16.

MANECA IS NYÍREGYHÁZÁN MARAD

Örömmel jelenthetjük be, hogy Maneca a 2024–2025-ös szezonban is az A’Stúdió színeiben ontja majd a gólokat! Emanoel Joao Rodrig

„Biztos vagyok benne, hogy rengeteg melóval és odaadással címekért harcolhatunk a következő idényben!”

Bővebben
SZABÓ LAJOS NYÍREGYHÁZÁN MARAD Futsal
2024 július 15.

SZABÓ LAJOS NYÍREGYHÁZÁN MARAD

Erre a hétre is csupa jó hírt tartogattunk! Örömmel jelenthetjük be, hogy Szabó Lajos az A’Stúdió játékosa marad! Laló tavaly

„A vezetőség már tavaly felvázolt egy többéves tervet, ami szimpatikus volt, és aminek szeretnék a részese lenni!”

Bővebben