
A magyar férfi futsalválogatott két kemény mérkőzést játszott az elmúlt napokban. Nemzeti csapatunkban klubunk két játékosa, Raf
Szabó Lajost kérdeztük arról, hogyan élte meg a válogatott két felkészülési mérkőzését.
BővebbenAz NB I második fordulója után máris itt az első válogatott szünet. Nemzeti csapatunk két mérkőzéssel folytatja a felkészülést
Nemzeti csapatunk két mérkőzéssel folytatja a felkészülést a decemberben rajtoló Európa-bajnoki selejtezőre.
BővebbenAz első bajnoki mérkőzésünk után pozitív hangulatú cikket közöltünk a statisztikai mutatóink alakulásáról. Ezúttal – noha
Az eredmény miatt nem lehetünk pozitívak, de van, amiről jó szívvel emlékezhetünk meg.
BővebbenTörténetünk eddigi legsikeresebb szezonja után mi mással, mint ünnepléssel indult az idénybeli első hazai összecsapásunk, ám ez
Meccsben voltunk, de pontosabban játszott az ellenfelünk, így győzelemmel távozott Nyíregyházáról.
BővebbenBelecsaptunk a lecsóba: a hétfői szezonnyitó után máris jön a második mérkőzésünk! Pénteken (18.30) a Haladás ellen játsszuk
Az előző idényben itthon nem kaptunk ki a Haladástól, jó eredményben bízunk pénteken is!
BővebbenEgy szezonkezdet minden játékos életében különleges, hiszen tiszta lappal lehet indítani, az összes gárda nulla pontról rajtol, il
Rafinha számára különleges volt az első bajnoki mérkőzés, ám az eredménnyel nem elégedett.
BővebbenHétfő este értékes döntetlennel (2–2) indítottuk a futsal NB I 2024–2025-ös idényét. Mint ismert, Rafinha góljával mi szerezt
Szabó Lajos és Rafinha is növelte góljai számát, utóbbi ezzel szép kerek számhoz ért.
BővebbenKét és fél hónap szünet után hétfő este Berettyóújfaluban kezdtük meg a 2024–2025-ös idényt. Az ellenfél nem volt ismeretlen
Vezettünk, majd az utolsó percekben mi egyenlítettünk a Berettyóújfalu vendégeként.
BővebbenKét és fél hónap után hétfőn újra tétmeccsen lépünk pályára. Déja vu érzésünk lehet, hiszen az a csapat az ellenfelünk, am
Két és fél hónap után azzal a csapattal találkozunk, amelyik ellen az elmúlt öt bajnoki mérkőzésünket játszottuk.
BővebbenA Kecskemét és az Aramis összecsapásával pénteken megkezdődik a futsal NB I 2024–2025-ös idénye, szombaton is rendeznek egy mérk
Csapatunk hétfőn játssza le első meccsét a futsal NB I 2024–2025-ös idényében.
BővebbenAz utolsó simításokat végezzük a bajnoki rajt előtt, hiszen augusztus 12-én lejátsszuk első tétmeccsünket a Berettyóújfalu vend
Az utolsó simításokat végezzük. Csütörtökön megtartottuk a szokásos, szezonindító sajtótájékoztatónkat.
BővebbenAz NB I-ben megszerzett bronzérmünkkel klubunk történetének eddigi legsikeresebb szezonján vagyunk túl – reméljük, szurkolóink i
Hétfőtől megvásárolhatóak a bérletek a következő idényre: felnőtt, diák/nyugdíjas és kombinált bérletet kínálunk.
Bővebben