• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
ZSINÓRBAN AZ ÖTÖDIK MÉRKŐZÉSÜNKET NYERTÜK MEG

ZSINÓRBAN AZ ÖTÖDIK MÉRKŐZÉSÜNKET NYERTÜK MEG

Zsinórban szerzett négy győzelem után rangadó várt ránk hétfő este, amin vezetőedzőnk, Lovas Norbert eltiltás miatt nem vehetett részt. Helyette Laczovics Attila irányította a csapatot a DEAC ellen és rögtön egy „testvérharcba” csöppent, ugyanis a debreceniek gyúrója, Szabolcs az öccse. Csak bízni tudtunk abban, hogy a mi Laczovicsunk örülhet jobban a meccs végén…

A csapatok türelmes játékkal, de sok hibával kezdtek. A kezdetektől mi irányítottunk, idővel lövésekig is eljutottunk, de Maneca és Kovács Róbert próbálkozása sem talált utat a kapuba. A hatodik percben mi is megúsztunk egy ziccert, nem sokkal később pedig már gólnak örülhettünk, miután Kovács Erik a védőjéről lepattanó saját lövését összeszedte és belőtte.

Ezután sem változott a játék képe, nagyon keveset volt a labda a vendégeknél, amikor mégis átkerült hozzájuk, akkor még időben szereltünk: így tett Erik is, valamint a játékkal nagyon együtt élő Gagyi Sándor is.

A DEAC a félidő vége felé szedte össze magát, ám két nagy helyzetet is elpuskázott, majd a fordulás után agresszívabban feljebb jött és voltak percek amikor többet támadott, mint mi. Így sem sikerült az egyenlítés, ami egyre feszültebbé tette a vendégeket és tíz perc elteltével újra átvettük az irányítást. A 33. percben nagyon közel jártunk az újabb gólhoz, de az addigi legszebb akciónk végén Faragó Ádám bravúrral védte közelről Maneca próbálkozását.

Mi tudtunk újítani, a 35. percben labdaszerzés után gyönyörű kontrát vezettünk, amit Öreglaki Norbert fejezett be és még ugyanebben a percben Gregory is ajtó-ablak ziccerben találta magát, nem is hibázott! 3–0

A Debrecen azonnal időt kért és elővette az öt a négyes játékot, a szépítést végül egy büntető hozta meg, amit a hatodik faultunk után rúghatott ellenfelünk. A hátralévő, közel másfél percben már nem tudott zárkózni a DEAC, sőt, a végén még Öreglaki és Maneca is betalált egyszer-egyszer, beállítva ezzel az 5–1-es végeredményt.
Zsinórban ötödször nyertünk és még jobb helyzetbe hoztuk magunkat a felsőházért folytatott harcban!

Futsal: NB I, 16. forduló
A’Stúdió Futsal Nyíregyháza–DEAC 5–1 (1–0)
Continental Aréna, v.: Zimony, Czene-Joó (Mózsa).
Nyíregyháza: Gagyi – Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca. Csere: Petró, Szabó, Krajnyák, Kovács R., Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Kovács Á. Megbízott edző: Laczovics Attila.
DEAC: Faragó Á. – Vass, Ulloa, Thiago, Tóth. Csere: Bazsányi, Nyerges, Faragó L., Berecz, Nagy, Harmati, Szatmári, Siska, Győri. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Gól: Kovács E. (7.), Öreglaki (35., 40.), Gregory (35.), Maneca (40.), illetve Tóth (39. - büntetőből).