
Túl vagyunk az alapszakasz első felén, vagyis minden ellenfelünkkel játszottunk már egyszer-egyszer. Innentől a visszavágáson, de több esetben inkább úgy fogalmazhatunk, hogy a javításon van a sor.
Mint ismert, az első tizenegy mérkőzésünkből hatot megnyertünk, háromszor döntetlent játszottunk és kétszer vereséget szenvedtünk, így a harmadik helyen állunk. Abszolút nincs miért szégyenkeznünk, sőt, külön büszkék lehetünk arra, hogy idáig mi szereztük a legtöbb gólt és a második legkevesebbet kaptuk. Mindezek mellett úgy érezhetjük, hogy tudunk még ennél is jobb teljesítményt produkálni a folytatásban!
– Nehezen indult a bajnokság számunkra, de utána egész jó formába lendültünk, a végén négy rangadóból kettőt megnyertünk, kétszer kikaptunk, azokból talán az újpesti meccsben volt picit több – foglalta össze Lovas Norbert vezetőedző az eddigieket. – Ha a szezon előtt azt mondják, hogy így állunk az alapszakasz felénén, akkor mindenki aláírta volna, bár az első három döntetlenért kár. A második körben oda kell arra figyelni, hogy ezekből a meccsekből többet hozzunk ki.
Pénteken rögtön itt a lehetőség, hogy visszahozzunk valamit abból, amit még augusztusban elrontottunk.
Az első körben 1–1-et játszottunk az újonc PTE-PEAC vendégeként. A pécsiek később bravúrgyőzelmeket is értek el és úgy is versenyben vannak a felsőházas pozíciókért, hogy az elmúlt három összecsapásukat elveszítették.
– Veszélyes csapat, amely jól kontrázik, a centerjátéka kimagasló, arra nagyon oda kell figyelnünk – tette hozzá a mester. – A Pécset a saját pályáján nagyon nehéz megverni, idegenben viszont hullajtja a pontokat. Pénteken nem lehet más célunk, mint a három pont itthon tartása. A héten mindent megtettünk ennek érdekében!
A mérkőzésre elővételben is megvásárolhatóak belépők az alábbi oldalon: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/137704
NB I, 12. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – PTE-PEAC
Péntek, 18.00, Continental Aréna