
Ebben a szezonban már nem a régi fényében tündöklő, ám semmiképpen sem lebecsülendő Haladás ellen folytatódott a sűrű bajnoki programunk.
Nem szokványosan kezdődött az összecsapás, mivel a gávavencsellői Rakovszky iskola tanulói kísérték be a játékosokat. A gyerekek aztán a lelátón is kitettek magukért, csatlakoztak a már törzsszurkolóknak számító társasághoz és közösen fantasztikus hangulatot teremtettek.
Játékosaink igyekeztek látványos játékkal meghálálni a buzdítást.
A negyedik perc elején Hadnagy István lekészítéséből Rafinha kezdte meg a gólgyártást. Picivel később Maneca türelmesen megvárta míg testvére üresre játszotta magát, legurította neki a labdát, Pulguinha nem is habozott, nagy gólt lőtt. Nem sokkal rá Hadnagy éles szögből elgurította a labdát a kapus lábai között, egyenesen a kapuba, ezzel a hetedik percben már 3–0-ra vezettünk.
További gólokat lőhettünk volna, szépen játszottunk, ám több esetben „túlszíneztük” az akcióinkat. Olykor a vendégek is eljutottak a kapunkig, akkor Gagyi Sándor magabiztosan védett.
A 19. percben megtört a jég – ha lehet ilyet írni 3–0-nál –, időkérés után Maneca kikaparta magának a gesztenyét és betalált.
A szombathelyi kapus, Gyimesi Máté jelleméről sokat elmond, hogy a szünetben kiment szórakoztatni a lelkes szurkolótábort!
A szimpatikusan küzdő vendégek aztán jól kezdték a második játékrészt, de nem tudtak szépíteni, Pulguinha viszont távolról megszerezte az újabb gólunkat, majd Dávid Richárd tökéletes passzából Vatamaniuc-Bartha Dávid szinte a gólvonalról vette be egykori klubja kapuját.
Gagyi kitett magáért a kapunkban, elöl pedig a félidő második felében érkeztek az újabb kiváló megoldások. Hadnagy befejezett egy létszámfölényes ellenakciót, Rafinha gyönyörűen átemelte a kapust, később az ő bombája Pulguinháról pattant be, Sós Sándor pedig büntetőből beállította a 10–0-s végeredményt.
Szép győzelemmel folytattuk NB I-es szereplésünket, amiben nagy segítségünkre voltak a szurkolók!
NB I, 14. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Haladás VSE 10–0 (4–0)
Continental Aréna, v.: Balla, Sántha (Császár).
Nyíregyháza: Gagyi – Hadnagy, Rafinha, Vatamaniuc-Bartha, Dávid. Csere: Bazsányi, Alasztics, Maneca, Villás, Makó, Pulguinha, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Haladás: Gyimesi – Kárász, Vincze, Körmendy, Dobos. Csere: Homlok, Rosner, Bauer, Nagy, Zsoldos, Novák, Ötvös. Vezetőedző: Sziffer András.
Gól: Rafinha (4., 33.), Pulguinha (6., 23., 35.), Hadnagy (7., 32.), Maneca (19.), Vatamaniuc-Bartha (26.), Sós (38.).