• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
NAGYBETŰS CSAPATSIKER

NAGYBETŰS CSAPATSIKER

Nagy várakozás előzte meg a felsőházi rájátszás 9. fordulójának rangadóját, ugyanis a második helyen álló csapatunk azért küzdött, hogy életben tartsa döntős reményeit, míg a listavezető Újpest már biztos finalistaként az első hely és így a pályaelőny bebiztosításáért lépett pályára a Continental Arénában.

A téthez illő módon, folyamatosan telt a lelátó a kezdés előtti percekben. A mindig lelkes törzsszurkolóink, a Suhancok is kettőzött erővel készültek az összecsapásra, látványos drapériával üzentek a nemrég örömhírt bejelentő Manecának – hátha ez is plusz erőt ad a brazil gólzsáknak…

A motivációja persze mindenkinek a helyén volt! Remek kezdés és két helyzet után a harmadik percben a vezetés is megszületett: Rafinha a szögletből tökéletesen érkezett labdát védhetetlenül bombázta a kapuba (1–0).

Rendkívül fegyelmezetten és szervezetten játszottunk, elöl türelemmel, hátul pedig Dávid Richárd vezetésével, nagyot küzdve.

A félidő második felétől voltak jó percei a vendégeknek, de mi is alakítottunk ki veszélyes helyzeteket. Az utolsó öt percben már nem faultolhattunk, főleg innentől volt nagy nyomás alatt a kapunk, de átvészeltük ezt az időszakot is. Mi az, hogy!

Negyvenöt másodperccel a játékrész vége előtt Gémesi Gergő egy támadáson belül két ziccert védett, ám Maneca lövésével már nem tudott mit kezdeni (2–0).

A hangulatra tehát nem lehetett panasz, és hogy még forróbb legyen, arról a Street Dance School gondoskodott a szünetben.

A táncosok után pedig újra a játékosainké volt a főszerep!

Pulguinha és Maneca közös erővel labdát szerzett, utóbbi lépéselőnyből startolt a kapura és ki is használta ziccerét, ezzel növelte csapatunk előnyét és góllövőlistán is ellépett Suscsák Mátétól (3–0).

Ezt követően sajnos becsúszott egy-két hiba, az egyik után büntetőhöz jutott az Újpest, amiből szépített (3–1).

Összetartóan és odaadó játékkal, na meg egy-két Alasztics-védéssel rendeztük a sorainkat és hamarosan jött a megnyugtató gól, Pulguinha szemfülessége révén (4–1). Nem lassítottunk, a sokadik labdaszerzés után fantasztikus kontrát vezettünk, Rafinha, Bálint és Hadnagy István, majd a háló volt a labda útja (5–1).

Az Újpest megpróbálkozott az öt a néggyel, de ez is nekünk kedvezett, mivel Alasztics egy védés után indította Bálint Andort, aki bevette az üres kaput, ezzel beállítotva a végeredmény (6–1).

Fantasztikus közönségünktől felhangzott a „küzdjetek a bajnoki címért!” Rajtatok biztosan nem fog múlni és ígérjük, mi is megteszünk mindent!

NB I, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS,  9. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Újpest FC 6–1 (2–0)
Continental Aréna, v.: Kiss, Szabó (Mózsa).
Nyíregyháza: Alasztics – Maneca, Pulguinha, Hadnagy, Rafinha. Csere: Sarkadi, Gagyi, Tóth, Vatamaniuc-Bartha, Dávid, Bálint, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Újpest: Gémesi – Lucas, Suscsák, Thiago, Östör. Csere: Vörösmarty, Hadzsi, Kártik, Kovács Ba., Mukai, Czerman, Medveczki, Vas, Kovács Be. Vezetőedző: Németh Péter. 
Gól: Rafinha (3.), Maneca (20., 22.), Pulguinha (29.), Hadnagy (32.), Bálint (34.), Illetve Lucas (24. – büntetőből).