• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
LEGYŐZTÜK A VÁRMEGYEI RIVÁLIST!

LEGYŐZTÜK A VÁRMEGYEI RIVÁLIST!

Válogatott szünet után hétfő este vármegyei rangadóval folytattuk az NB I küzdelmeit. A Kovács testvérek, vagyis Róbert, Erik és Gergő személyében korábbi nyíregyházi játékosokat köszönthettünk a vendég nyírbátoriak soraiban, de nálunk is volt nagy visszatérő, méghozzá a sérüléséből felépült Dávid Richárd! 

A bátoriak ugyan nem álltak jól kilenc forduló után, nem vehettük félvállról a mérkőzést, mivel a legtöbb vereségüket szoros meccsen szenvedték el. Ezt az összecsapást sem kezdték rosszul, Alasztics Marcellnak hamar volt védeni valója. 

Ezzel együtt is mi irányítottuk a meccset, ám ellenfelünk jól védekezett, így csak helyzetekig jutottunk, míg a vendégek kontrákból voltak igen veszélyesek. Az ötödik perchez érve egyre több problémát okoztunk a letámadásunkkal és a gólra sem kellett sokat várnunk, a nyolcadik percben kapuba pattant Harmati Tamás lövése (1–0).

Lendületben maradtunk, de még hogy! A középkezdést követően tíz másodperc sem telt el, amikor betalált Rafinha is (2–0).

Trencsényi János időkéréssel rendezte a sorokat és Kovács Gergő gyorsan szépített (2–1).

A folytatásban is akadtak lehetőségeink, ziccerekig jutottunk, de a mi kapunk előtt is akadt feladat. Egyértelmű volt, hogy a következő gól nagyban befolyásolhatja, merre indul el a meccs. Azt a bizonyos találatot akkor szereztük meg, amikor már talán az ellenfél sem számított rá: vészesen pörgött az idő, mígnem két gyors passz után Maneca még egyet igazított a labdán, majd a félidő utolsó másodpercében kilőtte a kapu jobb alsó sarkát (3–1).

Így már nyugodtabban kezdhettük a második játékrészt, míg a Bátornak futnia kellett az eredmény után. Ez a mi malmunkra hajtotta a vizet. A 25. percben Rafinha labdát szerzett a saját kapunk előtt, azzal már indult is Hadnagy István, kettő az egyben tökéletesen passzolta le a labdát Manecának, aki köszönte a lehetőséget, megszerezte második gólját (4–1). Duplázott Harmati is, aki Hadnagynak ezúttal az oldalberúgására érkezett tökéletesen (5–1).

A maradék tíz percben inkább rajtunk múlt, hogy nem szereztünk újabb gólokat, azért viszont már nem kellett izgulnunk, hogy begyűjtjük-e mindhárom pontot!

NB I, 10. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Nyírbátor B-Kerép 5–1 (3–1)
Continental Aréna, v.: Czene-Joó, Forgács (Szűcs).
Nyíregyháza: Alasztics – Maneca, Pulguinha, Rafinha, Vatamaniuc-Bartha. Csere: Bazsányi, Gagyi, Fekete, Villás, Hadnagy, Harmati, Dávid, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Nyírbátor: Dobi – Szentes-Bíró, Kovács R., Vitor, Gabriel. Csere: Tóth Mi., Kovács G., Bartha, Sánta, Kovács E., Bakó, Orosz, Szucsányi, Tóth Má. Vezetőedző: Trencsényi János.
Gól: Hatmati (8., 29.), Rafinha (8.), Maneca (20., 25.), illetve Kovács G. (10.).