
Válogatott szünet után szokás szerint sűrű a program, így van ez most is – csütörtökön már a második meccsünket játsszuk a héten.
Kezdjük is a visszatekintéssel! Mint ismert, hétfőn az NNC Frogs Lajosmizse vendégeként léptünk pályára a Magyar Kupában, melynek legjobb 16 csapata közé jutottunk a győzelmünkkel.
– Nagyszerű volt a kupameccsünk felvezetése, a közösségi médiában rendkívül színesen és profi módon tálalták a mérkőzést – összegezett vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – Nagyon örülök a győzelemnek, mert koncentrálnunk kellett végig és magas szintű játékra volt szükség, hogy behúzzuk a mérkőzést.
A következő feladat már az NB I-ben vár ránk, csütörtökön 18 órakor a DEAC vendégeként lépünk pályára.
Az utóbbi időben rendre előrébb végzünk a debrecenieknél, mégis mindig megszenvedünk velük. Így volt ez augusztusban is, amikor hazai pályán 3–3-at játszottunk. Szomszédunk ellen egyébként 4–1–4 az NB I-es örökmérlegünk, vagyis csütörtökön elmozdíthatjuk a mutatót pozitív irányba.
– A motiváció mindig döntő tényező. Általában hazai pályán motiváltabbak nálunk, amit nem értek. Ez a tényező most is sorsdöntő lesz – tette hozzá a mester. – Az ő pályájukhoz egyébként is alkalmazkodni kell. Jó lenne megtörni azt az átkot, hogy mindig ki-ki meccset játszunk Debrecenben. Ha koncentrálunk a kapu előtt, akkor nem lesz probléma. Vannak még kérdőjelek, hogy ki lesz bevethető, de az biztos, hogy mindent megteszünk a győzelemért!
NB I, 13. FORDULÓ
DEAC – A’Studió Futsal Nyíregyháza
Csütörtök, 18.00, DESOK Csarnok – Debreceni Egyetem Sportaréna