
Rövid időn belül lejátszott két mérkőzés után megadatott a szokásos, egyhetes „szünet”, hétfőn azonban újabb erőltetett menetnek vágunk neki. December első napján a H.O.P.E. vendégeként lépünk pályára, 5-én a Berettyóújfalut fogadjuk, 8-án már Dunakeszin játszunk kupameccset, 12-én pedig bajnoki mérkőzésre utazunk a MFA-hoz.
Mindegyik összecsapás rendkívül fontos lesz, hiszen a bajnokságban hamarosan bebiztosíthatjuk felsőházi tagságunkat, a Magyar Kupában pedig a legjobb nyolc csapat közé jutnánk egy esetleges győzelemmel.
De haladjunk sorjában, először a H.O.P.E. elleni találkozóra koncentráljunk!
A hazai mérkőzéseit Gyálon játszó együttes újoncként vágott neki az idénynek. Szeptemberben 10–1-re nyertünk a Pest vármegyei gárda ellen, amely 11 ponttal az utolsó előtti helyen áll. Mindezek ellenére nem vehetjük félvállról a mérkőzést, mert ellenfelünk nem egy csapatot tréfált már meg: győzelem a Kecskemét ellen, döntetlen a Berettyóújfalu és az Aramis vendégeként.
– A H.O.P.E. folyamatosan fejlődő csapat, szerintem elérik azt a célt, amit kitűztek maguknak, vagyis a bennmaradást – fogalmazott vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – Megvan ehhez a játékosállományuk és veszélyes együttest alkotnak, bárki ellen képesek végig meccsben maradni. Maximális koncentrációra, fegyelemre és alázatra lesz szükségünk, hogy minket ne lepjenek meg.
Már csak azért is, mert idegenben nem szerepelünk jól idáig: egy győzelem mellett három döntetlent értünk el és kétszer vereséget szenvedtünk.
– Valóban nem úgy megy idegenben, ahogy szerettük volna, bár a két legnagyobb rangadónkat idegben játszottuk. Ezek mellett persze voltak olyan döntetlenek is, amelyekkel nem terveztünk. Megbeszéltük ezeket a hibákat, amik főleg a koncentráció hiányából fakadtak. Ebben a szezonban ezen van a fő hangsúly nálunk. Ha a koncentrációnk nem maximális, akkor azt megbünteti az ellenfél és pontot, pontokat veszítünk. Ezt rendbe tettük. Jó formában vagyunk és bizakodok, mert jól dolgoztak a játékosok a héten – tette hozzá a mester.
NB I, 15. FORDULÓ
H.O.P.E. Futsal-Alpassport – A’Studió Futsal Nyíregyháza
Hétfő, 20.30, Gyál