• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
HAZAI PÁLYÁN RAJTOLUNK!

HAZAI PÁLYÁN RAJTOLUNK!

Máris véget ért az alig kéthónapos nyári szünet – hétfőn mi is megkezdjük a futsal NB I 2026–2027-es idényét!

Mozgalmas nyáron vagyunk túl, mely során a csapatunk alaposan átalakult. A csapathoz érkezett Győri Balázs és Tolnay Rokkó, valamint a Nyíregyházán már jól ismert Gregory, Szabó Lajos és Harmati Tamás. A korábbi keretből továbbra is minket erősít a kétszeres gólkirály Maneca, a csapatot három éve segítő Gagyi Sándor és a felnőttek közé tavaly berobbanó Sós Sándor.

Itt érdemes megemlíteni, hogy az MLSZ Versenybizottsága úgy határozott, a normatív támogatás eléréséhez nem csupán a meccskeretbe kell nevezni egy-egy 2005-ös, 2006-os és 2008-as születésű fiatalt, hanem egy 2007. január 1. után született játékosnak a pályán is kell töltenie összesen 30 percet. Sós megfelel az utóbbi kitételnek, míg Győri a 2006-os korosztály kiemelkedő játékosa, rajtuk kívül pedig a felnőttkerettel dolgozik Selymes Vencel, Fejes Milán és Kertész Botond is.

Ami a mezőnyt illeti, továbbra is 12 csapat alkotja az NB I-et. Az oda-visszavágós alapszakasz után felső- és alsóházzal folytatódik a verseny.

Az elmúlt idényből az élvonalban maradt az együttesünk mellett az Újpest, a Veszprém, a DEAC, az Aramis, a Nyírbátor, a Berettyóújfalu, a H.O.P.E. és a Magyar Futsal Akadémia. Noha joga lett volna rá, de nem indul a legjobbak között a Kecskemét. Az NB II-ből így három csapat, az Airnergy, a Kincsem Lovaspark Futsal és a TFSE jutott fel.

Két összecsapással már pénteken megkezdődött az NB I új idénye, míg mi először hétfőn 18 órakor lépünk pályára. A rövid felkészülési időszak után az elmúlt szezonban 10. helyen végzett MFA-t látjuk vendégül a Continental Arénában.

Fontos lenne a jó rajt és a játékosok megérdemlik a támogatást, ezért arra kérünk mindenkit, ha teheti, tegyünk közösen azért, hogy győzelemmel indítsuk a szezont!

Jegyek elővételben is megvásárolhatóak itt: https://nyiregyhazielsport.funcode.hu/events/174083

Mérkőzésnapon egy órával a kezdés előtt nyit a jegypénztár. Ugyanitt megvásárolhatóak a 2026–2027-es idény bérletei is, amiről itt írtunk bővebben: https://astudiofutsal.hu/hireink/elerhetoek-a-2026-2027-es-szezon-berletei

NB I, 1. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Magyar Futsal Akadémia
Hétfő, 18 óra, Continental Aréna