• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
GYÖNYÖRŰ JÁTÉKKAL ÚJRA LEGYŐZTÜK A VESZPRÉMET

GYÖNYÖRŰ JÁTÉKKAL ÚJRA LEGYŐZTÜK A VESZPRÉMET

A felsőházban már nincs könnyű feladat, de a címvédő Veszprém ellen játszani talán mindenen túltesz. Váratlanul mindkét gárda döntetlen után várta a rájátszás második fordulóját, így mindenképpen a javítás szándékával léptünk pályára, még úgy is, hogy az alapszakasz gólkirálya, Maneca eltiltását töltötte hétfő este.

A hangulat az első pillanattól rangadóhoz illő volt, a mindig lelkes szurkolótáborunk ugyanis kiegészült a Filo, a Nyíregyháza Spartacus és a Nyírség utánpótlás focistáival.

Ennek ellenére a vendégeknek sikerült jobban a kezdés: a harmadik percben mi alakítottunk ki helyzetet, de a blokkolt lövésből indulva lekontráztak minket és megszerezték a vezetést (0–1).

Nem csüggedtünk, jó tempóban és színvonalasan játszottunk. Rögtön a kapott gól után jöhetett is volna az egyenlítés, ám Spandler Mátyás védte Rafinha lövését. Egy perccel később ugyanez a párharc megismétlődött, ekkor már azonban tehetetlen volt a kapus, magyar válogatott játékosunk fantasztikus szóló végén bevette ellenfelünk kapuját (1–1).

Ha lehet még fokozni, talán ennél is szebb volt a következő találatunk: Dávid Richárd levette a magasból érkező passzt, azzal a mozdulattal át is verte Spandlert és a kapuba pöckölt (2–1).

Remekül védekeztünk, olykor szükség volt Alasztics Marcell bravúrjaira is, ugyanakkor a támadásokat sem adtuk fel. A 16. percben Hadnagy István lerázta a védőjét, egyedül támadta a kapust és várta, hogy Rafinha beérje őt. Csapattársa meg is érkezett, jött a labda, majd ment tovább azonnal a kapuba (3–1).

Dróth Zoltán gyorsan szépített (3–2), ám érdekes módon a már sokat látott erőfitogtatás és megfélemlítés a visszájára sült el, a Veszprém rutinos játékosa ugyanis egy percen belül két sárgát kapott, számára a 18. percben befejeződött a mérkőzés. Az emberelőnyből alakítottunk ki helyzeteket, a gól viszont elmaradt.

Fordulás után sem csökkent az akaratunk és a lendületünk! Vatamaniuc-Bartha Dávidék a pálya minden területén nagyot dolgoztuak, többször is centikre voltak attól, hogy nőjön az előny. 

A feszültség is megmaradt, de ezen az estén szinte hiba nélkül koncentráltunk!

A 32. percben újabb szenzációs akciót vezettünk. Alasztics előre dobta a labdát Hadnagynak, aki tökéletesen lekészített Bálint Andornak, őt hiába húzták-vonták, belőtte a negyedik gólunkat (4–2).

A Veszprém nyolc perccel a vége előtt elővette az öt a négy elleni játékot, ami ezúttal nem volt olyan veszélyes, mint az alapszakaszban. A 35. percben labdát szereztünk, Hadnagy István bevette az üres kaput (5–2), majd követhetetlen labdajáratás végén Pulguinha beállította a végeredményt (6–2).

Fantasztikus meccsen megszereztük első sikerünket a rájátszásban!

Köszönjük a szurkolást, várunk mindenkit március 23-án is, amikor a Nyírbátort fogadjuk!

NB I, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
A’Studió Futsal Nyíregyháza – Vehir.hu Futsal Veszprém 6–2 (3–2)
Continental Aréna, v.: Deme, Muhari (Szabó).
Nyíregyháza: Alasztics – Pulguinha, Hadnagy, Rafinha, Dávid. Csere: Sarkadi, Gagyi, Bálint, Tóth, Vatamaniuc-Bartha, Sós. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Veszprém: Spandler – Dróth, Thiago, Hadházi, Matheus. Csere: Horváth, Juhász, Molnár, Dorogi, Bognár, Fellembek, Lipl, Vér. Vezetőedző: Marko Perics.
Gól: Rafinha (4., 16.), Dávid (6.), Bálint (32.), Hadnagy (35.), Pulguinha (39.), illetve Hadházi (3.), Dróth (17.).
Kiállítva: Dróth (18.).