
Már csak egy lépésre vagyunk a hőn áhított döntőtől és azt a bizonyos egy lépést hétfőn kell megtennünk!
A remekül sikerült alapszakaszunk és a fantasztikus felsőházi menetelésünknek köszönhetően úgy állunk a tabella második helyén, hogy ugyanannyi pontunk van, mint a listavezető Újpestnek és hárommal megelőzzük a minket közvetlenül üldöző Veszprémet.
Mint azt a héten megírtuk, azonos pontszám esetén az egész bajnokságban elért győzelemszám rangsorol. Emiatt áll jelenleg előttünk az Újpest és ezért nem jó nekünk, ha a Veszprém beér minket pontszámban. Ebből következik, hogy a rájátszás első helyének megszerzéséért hétfő este több pontot kell szereznünk, mint a fővárosiaknak; míg a második helyet akkor őrizzük meg biztosan, ha nyerünk, vagy legalább egy pontot szerzünk, ha pedig ez nem jönne össze, akkor azért kell izgulnunk, hogy a bakonyiak legfeljebb döntetlent játsszanak.
Utóbbi opcióra ne is gondoljunk, csak azzal törődjünk, hogy mi magunknak bebiztosítsuk a döntőt, vagyis ne kapjunk ki az Aramis vendégeként!
– A rájátszás utolsó fordulójára annyit javult a helyzetünk, hogy két eredmény is jó nekünk, de nem a döntetlenért megyünk Budaörsre – szögezte le vezetőedzőnk, Lovas Norbert. – Eddig is azt sulykoltuk, hogy a második körben ötből öt meccset kell nyernünk a biztos döntőhöz, ehhez tartjuk magunkat. Bízom benne, hogy mindenki így áll hozzá a mérkőzéshez! Budaörsön mindig megszenvedünk, de most mindenképpen ki kell csikarnunk minimum egy pontot. Nem kell túlizgulni az utolsó meccset sem. Olyan mérkőzést kell játszanunk, mint amilyeneket az elmúlt időszakban játszottunk és akkor nagy sikert érünk el!
Az öt meccse nyeretlen Aramis nagyobb tét nélkül várja az összecsapást, mivel már nem érhet oda a bronzpárharcot jelentő negyedik helyre sem, ám a hazaiak minden bizonnyal szépen akarnak búcsúzni a szezontól.
Az utolsó fordulóban az összes felsőházi találkozót egy időpontban, 19.15-től játsszák. Az Újpest a DEAC-ot fogadja, míg a Veszprém a Nyírbátort látja vendégül.
Az Aramis hazai meccseiről rendszerint van élő közvetítés. A stream linkjét mi is megosztjuk a mérkőzés napján.
NB I, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 10. FORDULÓ
Aramis SE – A’Studió Futsal Nyíregyháza
Hétfő, 19.15, Aramis SE Futsal Csarnok