
Fiatal játékosaink a felnőttekkel együtt készültek és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.
Fiatal játékosaink a felnőttekkel együtt készültek és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.
Az első félidőben mindig jól reagáltunk a hazaiak egyenlítésére, majd kicsúszott a kezünkből a meccs.
Lovas Norbert szerint a védekezésünk és a helyzetkihasználásunk lesz döntő az Aramis ellen.
A bajnokság első fordulójában hazai pályán arattunk 4–1-es sikert az újonc PTE-PEAC ellen.
A nyáron átalakult csapatunk a Nyugati csoportból feljutó újonccal játszik az első fordulóban.
Jövő hétfőn már bajnokit játszunk, ennek apropóján szerdán megtartottuk a szezonindító sajtótájékoztatónkat.
A Nyírbátorral és a címvédő Haladással is hazai pályán játszunk az alapszakasz első körében.
A tárgyalások eredményeként továbbra is az A’Studió Futsal Nyíregyháza játékosa Kovács Róbert és Maneca!
„Összességében nem volt kérdés, hogy maradok-e, szeretném véghez vinni, amit elterveztünk!”
Többeknek nagy érdemük volt a feljutásban és az NB I.-ben kulcsszerepet vállaltak a bennmaradás kiharcolásában.